Máté lassan 8 hónapos, mászni tanul, rettenetesen kíváncsi… Amennyire csodás az, hogy nyílik az értelme, mindent látni, tapintani, ízlelni akar, annyira fárasztó lekövetni, segíteni… Főleg egy dacos hároméves mellett, aki nagyon tudja mit akar és azt persze mostderögtön.
Nem tudom miért nem tanítják ezt az iskolában?!! Annyi fölösleges dolgot tanultunk, mint például, hogy szám szerint hány merinó juh van Ausztráliban, hány és milyen gyár van az országban, képletek és dátumok tömkelegét és még sok hasonlót. De bezzeg azt senki nem tanította, hogy hogyan kell “elbánni” egy kétévessel és hogy mit kell csinálni akkor, amikor a babának fáj a hasa, nő a foga, nyílik az értelme. Ha tehetném, új tantárgyat vezetnék be. Élettannak nevezném… Élettan órán taníthatnának:
forrás: Pixabay
Jaj, annyi minden van, amiről jó lett volna tanulni kicsit mielőtt bepottyanunk a mély-vízbe. Persze ez nem sokat változtatott volna jelen helyzetemen, mert nyilván nem szakítom félbe drága fiam hisziét azzal, hogy “várj egy pillanatot csillagom, amíg anya megnézi a középsulis tankönyvében, hogyan is kell kezelni a dacos gyereket!”. De legalább szidhatnám a régi élettan-tanáromat, vagy védekezhetnék, hogy “á, nem csoda, hogy béna szülő vagyok, mindig is gyenge voltam élettanból…”
Ennyi hülyeséget is csak egy fáradt anya tud összehordani. Nem mellékesen megjegyzem, hogy ezt a bejegyzést is négyszeri nekilódulásra sikerült összehoznom…