Papírsárkány

Facebook internet nélkül? Lehetséges…

Barátnőm fizika-matek szakos tanárnő a helyi gimiben. Tetszett neki az Instagrammos bejegyzésem. Fizikusként főleg az a gondolat fogta meg, hogy mit posztolna Marie Curie az Instagramra.  Viszont felhívta a figyelmem arra, hogy náluk a suliban nem elérhető az internet a diákok számára (természetesen az informatikalabort leszámítva). Elgondolkodtam azon, hogyan lehetne használni azokat az ötleteket, amiket az elmúlt hetekben megosztottam veletek, internet és mobiltelefon nélkül.

A Papísárkány blog Facebook csoportjára már korábban is föltettem egy számomra nagyon érdekes ötletet, ami szerintem a 21. század gyerekeinek fantáziáját is megmozgatja. Az ötlet lényege fiktív Facebook oldalt készíteni egy-egy történelmi személyről, mindezt internet, mobil, számítógép nélkül, a táblán.

forrás: http://drawthelineat.blogspot.rs/2013/04/art-room-bulletin-boards-pt2.html

Az ötletgazda képzőművészetet tanít. Minden hónapban más és más művészt mutatott be a diákok számára a “Facebook tábla” segítségével, amit időnként frissített a tananyagtól függően. Szerintem ez simán kivitelezhető akár az Instagramra, akár a Twitterre kivetítve. Az Instagram esetében esetleg előre fel lehet adni házi feladatnak, hogy készítsenek a diákok olyan képeket, amiket az adott személy is készíthetett volna (pl. Marie Curie esetében egy epruvetta, Petőfi őszi tájkép… ). Ezeket a képeket elő lehet hívatni és egy pannóra közösen föltűzni. Twitternél egyszerűbb a helyzet, csak meg kell írni a tömör bejegyzéseket, amibe minden bele van foglalva. Szokatlan házi feladat, de lehet, hogy több kedvel csinálnák, mint az esszéírást…

A legjobb bejegyzések szintén pannóra kerülhetnek, hogy folyamatosan emlékeztessék a diákokat a korábban tanultakra. A pannó Pinterestként is tökéletesen használható: a diákok föltűzhetnek rá képeket, szövegeket, ötleteket, lényegében bármit, ami a tananyaggal kapcsolatos. Keltsétek életre a virtuális világot és számoljatok be róla, hogyan sikerült! 🙂 Jó tanítást!  

Kommentek


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!